2013. február 25., hétfő

Becca Fitzpatrick- Csitt, csitt

 Őszintén szólva nagyon féltem ettől a könyvtől. Nem úgy értem, hogy olvasása közben, (mert akkor is volt benne pár rémisztő rész, főképp, ha az ember egyedül van otthon egy teljesen sötét, több emeletes házban) hanem mert megosztó véleményeket hallottam róla.

Úgy kezdődött az egész, hogy a könyvtárban sétálgatva megláttam ezt a könyvet. Mostanában úgy sem volt bent valami igazán izgalmas könyv, főként olyan, amit ne olvastam volna, így hát úgy gondoltam, kiveszem, és meglátjuk. Viszont miközben elkezdtem olvasni, egyszerűen letehetetlennek bizonyult, pedig ritkán van ilyen könyv a kezemben.  A történet egy nagyon modern eseményt mutat be. Indul a múltból, és a jelenbe tér át. Egy lányról szól, akinek az apját megölték régen, és most egyedül lakik az anyjával, aki viszont elég sokat dolgozik. Mivel, hogy távol eső munkahelye van, vagy nagyon későn ér haza, vagy haza se megy. Ilyenkor a 16 éves lánya, Nora egyedül van otthon.

Egyik nap az iskolában biológia órán ülésrend változtatásra kerül sor, ahol Nora melléül az egyedüli srác(Folt), akinek a nevét nem tudja. Furcsa fiúnak gondolja Nora, de ezzel nem lő mellé. Ahogy telnek a napok, és egyre jobban megismeri, egyre jobban kezd tőle félni. Új srác jön ismét az iskolába, Elliot, akit azzal vádoltak, hogy megölte a barátnőjét, ezért iskolát kellett váltania. Rengeteg minden történik, de a lényeg a végső pár fejezet, ahol kiderül Nora új pszichológusáról, hogy Folt volt barátnője, és meg akarja ölni Norát, hogy Folt visszajuthasson az angyalok közé, hiszen oda tartozik,csak sóvárgásból megbukott,ezért letépték a szárnyait. Majd mikor kettesben van Nora Folttal, hiszen eddigre a lány már halálosan belezúgott, kap egy telefonhívást, melyben barátnője értesíti arról, hogy Elliottal és annak legjobb barátjával (Jules-szal) az iskolában bújócskázik. Mivel a lány ismeri a fiú múltját, odamegy, hogy megmentse legjobb barátnőjét, Vee-t, de addigra Jules rátámad. Itt lesz egy kisebb-nagyobb verekedés, majd Folt megmenti Nora életét, és újra szárnyakat kap. Nora szomorú lesz, mert azt hiszi, hogy ezért soha többé nem látja Foltot, de kiderül, hogy mellé rendelték őrangyalnak, így együtt lehetnek.

Nekem nagyon tetszett ez a könyv, de további véleményekért, és információkért keressétek ezt az oldalt:
http://moly.hu/konyvek/becca-fitzpatrick-csitt-csitt